
Október 1-én 5.b osztályos tanulóink a Vadon a városban programon vettek rész a Jókai-kertben. Jókai Mór egykori svábhegyi nyaralója ma természetvédelmi terület, védett történeti kert, ahol a múlt emlékei között a Duna-Ipoly Nemzeti Park Igazgatóság, az MME és a Jókai Emlékszoba található. A program keretében különböző állomásokat látogattak meg a gyerekek szerte a kertben, ahol a nemzeti park munkatársai által vezetett foglalkozásokon vehettek részt. Mi három állomáson jártunk. Az Élet az avarban volt az első, ahol a gyerekek az avarlakók fontos és nélkülözhetetlen lebontó szerepét ismerhették meg. Az avarban kellet felkutatniuk a kis ízéltlábúakat, melyeket nagyítóval vizsgálhattak meg. A második állomáson a komposzt életközösségével ismerkedtek. Itt is sok állat került bemutatásra, a gyerekeknek egy rövid előadás után kellett ismereteikről egy mozgalmas kvíz formájában számot adniuk. Nagyon ügyesen szerepeltek itt is, a nemzeti park munkatárasának elismerő szavai sem maradtak el. Az utolsó és egyben a legizgalmasabb állomás az állatbemutató volt, melyet a Budakeszi Vadaspark munkatársa tartott. A gyerekek láthattak madagaszkári bütykös csótányt, agámát, ékszerteknőst, gabonasiklót, egeret, vándorpatkányt, vadászgörényt, és törpesünt is. Szó esett a felelős állattótartásról és az invazív fajok tartásának és elengedésének veszélyeiről is. Igen tartalmas és érdekes, állatvédelmi témahéthez kapcsolódó délutánt töltöttünk el a Jókai-kertben.