A fagyos, hideg idő enyhültével áprilisban, a fűszer- és virágos növény, zöldség- és gyümölcsültetés tervezését követően végre megkezdődhetett az igazi munka az iskolakertben. Ez a lehetőség sikeres pályázatainknak is köszönhető.

A gondnokunk segítségével, és az iskolai felújításból származó üvegablakok felhasználásával üvegházat építettünk, amelyben előneveltük a palántákat. Az osztályok így nagy lendülettel fogtak bele a már meglévő magaságyásaik kigyomlálásába és újbóli beültetésébe. Az iskolakertet hat magaságyással bővítettük, amelyekhez a raklapokat a szülők adományozták és szállították az iskolába, és amelyeket a diákok ültettek be. Itt kell megemlíteni, hogy vegyszermentes kertünk van, amelyhez szerves trágyát használunk, amit az egyik szülő tanyájáról hozunk. A komposztáló is bővítésre került, annak építését is a szülők által hozott raklapokból oldottuk meg. Tovább bővült az esővízgyűjtési lehetőség, a meglévő mellé még egy ötven literes tartályt is elhelyeztünk, így könnyebb a fenntartható módon való öntözés.

Kezdetben burgonya, dughagyma, retekmag és kukorica került az ágyásokba, majd az egyre jobb idő beköszöntével a különböző egynyári és évelő virág-, fűszernövény- és zöldségpalántákat is kiültettük. Ezekre jó példa lehet a paprika, a karalábé és a sütőtök. Többféle paradicsomunk van, emellett a tök, a dinnye, a cukkini és az uborka bőséges termését kínálhatjuk a diákoknak és az iskola dolgozóinak. Május óta már számos termést betakaríthatunk, és gyönyörködhetünk virágos növényeinkben. Különböző fajta salátákat termesztettünk, és hagymát, amit zsíros kenyérre téve közösen ettünk meg a gyerekekkel. Cukorborsót is kóstolhattak a tanulóink, akik közül többen is mondták, hogy a borsót ilyen frissen termett formájában még nem is látták. Idén egyébként sok málna és eper is termett: jó hangulatú eperszüretet tartottunk a diákokkal. A szeder valószínűleg akkorra fog megérni, mire elkezdődik az új tanév, így meglepetésként várhatja az iskolába visszatérő gyerekeket. Gyümölcsösünk is van: almafát, barackfát és három körtefát ültettünk.  A gyógynövények (útifű, kamilla, citromfű, többféle menta stb.) és fűszernövények (oregánó, bazsalikom, rozmaring, tárkony, kakukkfű stb.) megismertetése, megszerettetése és felhasználási módjainak megtanítása szintén fontos tevékenységünk.

A kert művelésében segítségünkre vannak a szülők, a technikai dolgozók, egy kertész és az iskola tanulói és tanárai. Az osztályok egyébiránt tartalmas és részletes kertésznaplókat készítettek, amelyek ősszel, az új tanév elején kerülnek kiértékelésre. A nagyszülők és idősebb kollégák közösen építették a rovarhotelt a kertben, ami a beporzásban segít, de a madárbarát kert megvalósulását is szolgálja, mivel ősfás kertünk van, amelyben sokféle madár jár. Ide tartozik, hogy madáretetőinket az általunk termelt napraforgókkal töltjük meg. Madárodúnk és madáretetőnk is van, amelyeket bővítettünk is az elmúlt időszakban.

Az iskolaépület bejáratához vezető, az osztályok virágokkal teli ágyásaival szegélyezett út, a zöldséges magaságyások, a kukoricaültetvény, a kerti ribizli-, málna- és egresbokrok, a szőlő, a körte, cseresznye és barackfáink, mind azt a célt szolgálják, hogy a Szent Lőrinces diákok közelebb kerüljenek a természethez, és megérezzék a maguk által ültetett növények betakarításának örömét. Így átélhetik a természet csodáját, ahogy egy parányi magból gondos odafigyeléssel hatalmas növény lesz, amiben gyönyörködhetünk, vagy akár el is fogyaszthatjuk.

A szülőknek köszönhetjük a virágföldet, a lapátokat és a közreműködést, amivel az iskolakert szépítését segítették. A kollégáknak is köszönettel tartozunk, elsősorban az osztályok munkájának megszervezéséért és lebonyolításáért. Összességében tehát elmondható, hogy több generáció részvételével, sokan dolgozunk, sokféle dolgot valósítunk meg és sokféle növényt termelünk a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola kertjében.