Az idei évtől, igazgató asszonyunk innovatív szemléletének köszönhetően, az egészséges életmódra nevelés és fenntarthatóság jegyében, az iskolakert már, mint tantárgy szerepel diákjaink órarendjében. A   jó idő beköszöntével végre belevethették magukat a gyerekek a kerti munkába. A komposzt átdolgozása és a magaságyások feltöltése után a korai, hidegtűrő zöldségfélék magvait ültettük az osztályok magaságyásaiba. A március a tavaszi esőket is meghozta, most várjuk a magvak csírázását és szárba szökkenését. A virágládákba is volt már mit elültetni, ezzel díszítve az iskolánk főbejáratához vezető utat. Elsőtől nyolcadikig lelkesen ültetnek, gyomlálnak, kertészkednek a gyerekek. Az ágyások elrendezésénél hangsúlyt fektettünk a védőnövények szerepére, és a tavaly ültetett gyógynövényeket is visszametszettük, illetve újakat is elültettünk gyógynövény kertünkbe.
Köszönjük a szülőknek a sok-sok magot és cserepes növényt, amelyeket nagy örömmel fogadtunk.