A 2020-as Szülők Bálja a fő szervezők, Nyáry-Kiss Zsuzsa és Diószeginé Szoboszlai Gyöngyi áldozatos munkája által jöhetett létre. A nyitótáncot iskolánk néptánccsoportja mutatta be, a felkészítők Pukli Gabriella és Gorácz József. A tanárainkból verbuvált Ad Hoc Singers kórus énekelt, őket Beckné Illés Tünde követte, sőt még Hamvas Béla A bor filozófiája című könyvéből is elhangzottak részletek. A Kiss Attila hitoktató által kiegészült szülői zenekar, az Így A Négy A rockzenét játszott. Taigiszerné Vízkelety Judit és Bánki Gábor konferáltak. A jó hangulatú táncért a Retro Party zenekar felelt.
Kuti Margit igazgatónő beszédben mondott köszönetet minden szervezőnek és fellépőnek a munkájáért, a fenntartónak az eddigi nagylelkű pártfogásáért, és minden szülőnek az értékes tárgyi és anyagi támogatásért. A rendezvény fő támogatói a Toba család, valamint a Viczián-Dombai család voltak.
Egyedülálló eredmény az iskola eddigi életében, hogy több mint egymillió forint gyűlt össze a bál során. Az iskola a teljes bevételt egy új játszótér létrehozására, játszótéri eszközök vásárlására fogja fordítani.