„Minden, amit tesztek, szeretetben történjék.” (1Kor, 16, 14)

 

Az alábbiakban a szülők sok-sok támogató, biztató pozitív visszajelzéséből és számtalan köszönetéből gyűjtöttünk néhányat. Hálásak vagyunk ezekért a sorokért, sok erőt adnak mindennapi munkánkban immár egy hónapja.

 

Kedves Tanáraink! Köszönjük szépen, hogy gyermekeinket a jelen helyzetben sokkal nehezebb körülmények között is tanítják. Gyermekeink küzdenek a technikai megoldásokkal, de örülnek és biztosan nem csak a tananyagot tanulják Önöktől, hanem többek között azt is, hogy nehéz helyzetben, ha akarjuk, megtaláljuk a megoldást együtt mindenre. Sok erőt, türelmet, kitartást és főként egészséget kívánunk!

Szeretnénk megköszönni a munkájukat, a gyors átállást, a rugalmasságukat, a visszajelzések figyelembevételét, azt, hogy tekintettel vannak a családok különböző helyzetére! Köszönjük az imakör elindítását, mi a kezdetektől imádkozzuk Erdő Péter bíboros úr imáját.

Köszönjük azt a megfeszített munkát, amit Önök produkáltak a digitális oktatás terén. Önöknek sem könnyű, bizton állíthatom…

Köszönjük a profi hozzáállást és az áldozatos munkát.

Köszönjük a biztonságos és zárt Teams rendszert, ami lehetővé teszi, hogy a gyermekeink szöveges, hang- és videóüzenetet tudjanak váltani a tanárral és egymással. Gyermekem így könnyen segítséget tud kérni a feladatok megoldásában.

Az online tanóra számomra nagyon meggyőző volt. Tetszett, nagyon sokat segített! Szerintem az egész osztály nevében köszönjük!

Nagyon köszönjük a gyors segítséget, és hogy megkaphattuk a számítógépet gyermekeink számára. Sok erőt és türelmet kívánunk mindenkinek, hálával és szeretettel gondolunk Önökre.

Gyermekünkkel ma átvettük az anyagot, mindent lejegyzetelt a füzetébe, előtte a könyv alapján megválaszolta a kérdéseket, utána ellenőriztük, végül pedig kikérdeztem. Nagyon tetszett neki így tanulni. Köszönjük még egyszer!

Hálás köszönet a számítógépért, így minden gyermekünk zavartalanul folytathatja a tanulást.

Köszönjük, hogy szeretik a gyermekeinket, hogy szeretettel tanítják és segítik őket, hogy értük időt és energiát nem kímélve fejlesztik magukat.

Nagyon köszönjük az online osztályfőnöki órát! Gyermekem lelkes örömmel fogadta (nyilván mindenki más is). Örült, hogy találkozhatott az osztállyal és Önnel, már nagyon várta. Köszönjük, hogy jól elmagyarázott nekik mindent.

Köszönjük szépen a mindennapi üzeneteket. A személyes megjegyzések sokat segítenek, így gyermekem egyedül is meg tudja csinálni a feladatokat.

Köszönjük szépen az elmúlt egy hét munkáját, biztosak vagyunk benne, hogy a tanároknak is sok plusz feladatot jelent ez a mostani helyzet.

Nagyon szépen köszönjük a kedves e-mailt és sorokat, nagyon sok erőt ad nekünk.

Köszönjük szépen az iskolától kölcsönkapott laptopot, sokat segít nekünk a mindennapi tanulásban.

Köszönjük a pontos és részletes tájékoztatást, hogy egy kis rálátásunk van a következő napok eseményeire, tervezhetőbbé válik így a tanulás. A sok segítség, az érdekes, változatos feladatok mind nagy öröm számunkra.

Az iskola és az önök profizmusa és gyorsasága lenyűgöző. Kitartást kívánok önöknek is, és nekünk szülőknek is ebben a nehéz időszakban.