Iskolánkban november 11. (csütörtök) a Szent Márton-nap jegyében telt, ez volt a Szent Márton-projekthét zárónapja számunkra. A harmadik óra elején a hangosbemondón keresztül egy kis összeállítás volt hallható Szent Márton jelentőségéről, illetve hogy mit üzen ma nekünk az ő személye és élete. Bedecs Anna Boróka 7. b osztályos tanuló német nyelven Szent Márton életét mutatta be, Tamási Eszter 8. b osztályos tanuló magyar fordításban tolmácsolta mindezeket. A műsor Szent Márton-napi népi énekkel folytatódott a Szent Márton-osztály, a 3. a előadásában. Majd iskolánk kórusa Bilku Marina tanárnő vezetésével a „Szent Mártont hó és szél nyomán…” középkori cantiót énekelte. Bodó Blanka 6. b osztályos tanuló a „So wie Sankt Martin” című verset adta elő, mellyel az egyházmegyei idegen nyelvi versmondó versenyen harmadik helyezést ért el.

Szent Márton püspök ünneplése a németórákon kifejezett hangsúlyt kapott. Minden németes csoportunkban a legkisebbektől a legnagyobbakig Szent Mártonnal és életével, a hozzá kapcsolódó hagyományok felelevenítésével teltek az órák. Különböző játékok, izgalmas interaktív feladatok, énekek, versek, alkotások, várták a gyerekeket.

Az aula is ünnepi díszbe öltözött e jeles nap alkalmából. V. Péter Mária művésztanár a gyerekek alkotásaiból összeállított egy Szent Márton-napi kiállítást, melyek között látható volt Komáriomi Lívia 8. b osztályos tanuló aranyfokozattal díjazott festménye is.