Meghitt és szeretetteli légkörben rendezett gálát május 10-én késő délután a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola a Kondor Béla Közösségi Házban.

Az ünnepi műsort Kuti Margit igazgatónő nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a második félévben több mint kétszáz diák ért el dobogós helyezést különböző kerületi, fővárosi, vagy országos versenyeken. Dr. Soósné Varga Mariann és Szarvas Attila igazgatóhelyettesek is jelen voltak. A fenntartót, az Esztergom-Budapesti Főegyházmegye Katolikus Iskolai Főhatóságát Oláh Gábor tanügyi igazgató képviselte. A gálát Kistelekiné Makay Ilona szervezte, aki a konferálás feladatát is elvállalta.

Az igényes kivitelezésű és változatos műsorban helyet kaptak azok a diákok, akik országos szintű előadóművészeti versenyeket nyertek verssel, vagy prózával, még a jazz műfaj is megjelent. Az egyes osztályok meséket adtak elő, külön érdekesség volt a trójai mondakör aranyalma-mítosza. A 4. évfolyam angolosai egy évszakokról szóló dallal készültek, a német nyelvet tanuló diákok pedig közösen énekelték el a német Miatyánk megzenésített változatát. A 6. a osztály egy rockballadával hívta föl a figyelmet az emberi értékek fontosságára. Kiválóan sikerült a ballagók produkciója, Molnár Ferenc Caramel Szállok a dallal című számának feldolgozása.

A műsorral párhuzamosan végig megtekinthető volt a diákok alkotásaiból V. Péter Mária művésztanár által rendezett, „Adjon Isten jó éjszakát, küldje hozzánk szent angyalát” című kiállítás is.

Hálásan köszönjük Varga Ferenc igazgató úrnak a helyszín biztosítását, Kistelekiné Makay Ilonának a szervezést és a konferálást, a felkészítő tanároknak a műsorszámokat, és minden segítőnek az áldozatos munkát. A lentebb látható fényképekért pedig köszönet Joó Enikő anyukának és Gorácz József néptánctanárnak.