2022. február 24-én háború tört ki Oroszország és Ukrajna között, ami Kárpátalját is súlyosan érinti. Aznap, amikor az első hírek megérkeztek, mindannyiunkban ugyanaz a kérdés merült fel: mit tehetnénk az ottaniakért, hogyan tudnánk segíteni? Iskolánkat hamarosan megkereste Zuró József görögkatolikus plébános atya, akinek felhívására azonnal érkezett a válasz: aulánk gyűjtőponttá alakult, ahol hétköznap napközben lehetett leadni az adományokat. Voltak köztük tartós élelmiszerek, tisztálkodási szerek, fertőtlenítőszerek, fájdalomcsillapítók és vitaminok, matrac, takaró, gyermekruha, sőt még babakocsi is. Több mint egy tonna adománnyal indult útnak – és érkezett meg időközben szerencsésen – a kisbusz. Szkoropádszky Péter atya vezetésével a Palágykomoróci Görögkatolikus Parókián osztják szét hamarosan az adományokat.
Időközben a szenvedés újabb jeleivel találkoztunk: megérkeztek az első menekültek Budapestre. Az Árpád-házi Szent Margit Plébánia hat családot fogadott be, gyermekeikkel együtt. Pedagógusaink azonnal felajánlották a menekült gyerekek tanítását. Március elejétől minden nap járnak hozzájuk a plébániára, oktatják, nevelik őket, és apró ajándékokkal kedveskednek nekik. A Mária Szeplőtelen Szíve Főplébánia, Dr. Harmai Gábor plébános atya, Eredics Gergő atya is részt vesznek az összefogásban.
Családjaink és dolgozóink tehát hatékonyan cselekedtek és gyorsan adakoztak, köszönjük nekik, hogy az egész iskola immár sokadszor fog össze egy nemes ügy érdekében. Büszkék vagyunk pedagógusainkra, akik szakértelmüket állítják a jótékonyság szolgálatába. Örülünk, hogy így enyhíthettünk kárpátaljai testvéreink nehéz helyzetén.
Kuti Margit
igazgató