Január 20-24. között iskolánkban immár hét éve áhítatokat tartunk az ökumenikus imahéten és ezen a héten imádkozunk a keresztények egységéért is. Az idei imahét mottója Szent János evangéliumából származik: „Hiszed-e ezt?” (Jn 11, 26b). Többek között arra utalva, hogy 1700 évvel ezelőtt, a Niceai Zsinaton fogadták el a kereszténység egyik legrégebbi közös hitvallását.
Erre a hétre keresztény felekezetek képviselőit hívtuk meg: hétfőn Zúró József görög-katolikus atya, kedden Korányi András evangélikus lelkész, szerdán kopt tanulóink és családjaik, csütörtökön Háromszéki Botond református tiszteletes, pénteken Faragó András római katolikus atya vezeti a napi elmélkedést, imádságot. Kiss Attila és Boros Bence hittan tanárok gitárjátékkal hívja közös imádságra közösségünket.
A Rózsafüzér Társulatunk naponta imádkozik a keresztények egységéért és ezen a héten a hittan órákon is törekszünk az ökumené megvalósítására.
Örülünk, hogy évről-évre megvalósul iskolánkban a keresztények egységtörekvése, kifejezhetjük tiszteletünket, szeretetünket a más felekezetű keresztények iránt, imádkozhatunk a Jézus akarata szerinti egységért. Tanulhatunk egymástól, jobban megismerhetjük egymást az ökumené szellemében.