Az iskolánkban szeptember 30-tól (hétfőtől) október 3-ig (csütörtökig) rendezzük meg a Mese, mese, mátka elnevezésű népmesei projekthetünket az alsó tagozaton. Ennek előkészítéseként a 3. és 4. évfolyamos diákok már részt vettek a Hagyományok Házában a Találkozás a néphagyománnyal című foglalkozáson. Ennek keretében mesét hallgattak, táncoltak és kézműves foglalkozáson is részt vettek. A szeptember 30-i héten pedig meseországgá varázsoljuk iskolánk auláját, melyben mesefotelt is elhelyezünk, az olvasáshoz kedvet kapó gyerekek számára. A hétindító áhítat után Kisné Magyarkuti Virág fogja megnyitni a hetet a Magyar népmesék rajzfilmsorozat zenéjével. Ezen a héten a kicsengetés dallama is ez lesz. Az iskolai kereteken belül minden napra tervezünk a héten játékos feladatot. Hétfőn az első szünetben egy-egy 3. és 4. osztályos tanuló fog felolvasni mesét az 1. és 2. osztályosoknak. Kedden délután mesevetélkedőn mérhetik össze tudásukat a gyerekek, ahol totóval, kirakóval és memória játékkal készülünk a napköziben maradó diákoknak. Szerdán délelőtt a 4.osztályos tanulók ellátogatnak a Csemete Óvodába, ahol meséket fognak felolvasni az óvodásoknak. 14:00-tól az iskolában mesemondó verseny lesz, amelyre szeretettel várjuk a Szülőket, illetve fakultatívan körjátékokat tartanak majd a kollégák az udvaron. A csütörtökön 15:00-kor kezdődő zárónapra szintén várjuk a kedves Szülőket! Ezen a napon a diákok és tanárok mesehősöknek öltözhetnek be, délután pedig megmutathatják a jelmezüket, melyekről fotó is készül. Szintén ekkor fogjuk meghallgatni a győztes mesemondóink meséjét. Kollégáink a könyvtárban egész héten mesékkel kapcsolatos könyvekkel várják az érdeklődőket, sőt könyvtári foglalkozásokra is lehetőség lesz.