Május 6-án (pénteken) örömmel csatlakoztunk az Énekelj az erdőben nevű nemzetközi erdei dalos projekthez. Szerencsére nem kellett messzire mennünk, hogy erdőt keressünk, hiszen iskolánk ősfás parkja rendelkezésre állt. Reggel mindannyian egy kicsit korábban érkeztünk, és közösen előadtuk Franco Zeffirelli Szent Ferencről szóló filmjének híres, Fivérem Nap, és nővérem Hold… kezdetű dalát, valamint a Vigyázz a madárra című dalt. Az éneklést Bilku Marina tanárnő irányításával iskolánk kórusa vezette, a többiek bekapcsolódtak. Ezután közösen mondtunk imát a békéért, amelyben Szűz Máriánkat, égi édesanyánkat is megszólítottuk.
Iskolánk tanárai és diákjai egyaránt egyetértenek abban, hogy mindannyian felelősek vagyunk környezetünkért, keresztény emberként különösen kell a teremtett világot és a természetet óvnunk, védenünk. Erre emlékeztetett minket a madarak és fák napjának idei ünnepségsorozata.
A projekthéten számtalan dolog történt. A felső tagozatos osztályok fákat fogadtak örökbe az iskolaudvaron. Az Országos Iskolakertfejleszési Program megnyert pályázatának keretében, a szülők jóvoltából elkészültek az első raklapból való magaságyások, amelyekbe fűszernövényeket ültettünk. A kerítés mentén végig napraforgókat ültettünk, amelyek környékét ki is gyomláltuk, ezáltal később a madáretetőket saját napraforgónkból tudjuk majd feltölteni. Az iskola kapujánál Rödönyi Zoltán tanár úr QR-kódos játékot rendezett a Valentné Dr. Albert Éva tanárnő által készített, madármegfigyeléshez és madárfelismeréshez kapcsolódó feladatokból. Vácziné Boray Szilvia biológia-földrajz szakos tanárnő szórakoztató workshopot tartott az alsó tagozatosoknak. Az aulában képgalériát válogatott és rendezett V. Péter Mária művésztanár. A fényképeket Gorácz József tanár úrnak köszönjük.
Időközben szarvasbogarak, orrszarvúbogarak és cincérek lárváit találtuk a parkunk végében fekvő fatuskók alatt. Ezek a rovarok segítenek visszaforgatni a talajba az elhalt növényeket, ezért különös figyelmet fordítunk védelmükre. Észrevettük azt is, hogy földi- és bányászméhek talajba fúrt kis lyukakban nevelik kicsinyeiket. Ezek az ártalmatlan állatok a virágok beporzásánál hasznosak, ám ha széttapossuk lakhelyüket, elpusztulnak. Ezért körbekerítettük a területet, és figyelmeztető táblát helyeztünk ki.
Így neveltük egymást a környezetvédelemre, hogy Isten társai lehessünk a természeti és épített környezetünk alakításában.