„Farsang van most, ne feledd el. Maskarádat fürgén vedd fel!” (Mentovics Éva: Vígság legyen) A Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola karneválja idén, 2023-ban egy tematikus projekthét keretében zajlott, Zöld és fenntartható farsang néven. Egész február 6-tal kezdődő héten készültek osztályaink, és az azt követő héten az alsósok február 13-tól külön-külön, a felsősök pedig együtt szerveztek mulatságot, ez utóbbit február 17-én (pénteken) délután, a DÖK segítségével. Tanárkollégáinkat a könyvtárban farsangi társasjáték és teaház várta február 10-én (pénteken). A farsangi néphagyományok fölelevenítése mellett ökoiskolaként figyelmet fordítottunk arra is, hogy jelmezeink lehetőség szerint újrahasznosított vagy újrahasznosítható anyagból készüljenek, a legjobbakat pedig jutalmaztuk. A keletkező hulladékot végig szelektív gyűjtöttük,Bővebben

Ágasvári táborok A Mátra szívében Ágasváron évente kétszer táborozik a Szent Lőrinc iskola felső tagozata. Egyszer megyünk télen, egyszer pedig nyáron, ahol nomád körülmények között élve töltünk el egy-egy hetet a természetben. A táborok célja az együttélés és együttműködés magtanulása. Együttműködés a társakkal, együttélés a természettel. A hegyen mintha az ember közelebb érezné magát az Istenhez! Az Isten által teremtett világban megmerítkezni minden évben új izgalmakhoz és megismerésekhez vezet. Közelebb kerülünk Istenhez, önmagunkhoz, társainkhoz.  Sajnos a pandémia táborainknak sem kedvezett, ezért az utóbbi időben nem tudtunk menni. Amint azonban újra lehetséges szeretnénk újra menni! Bővebben

[2020. május 17.] Az 1. osztály diákjai a Föld napja alkalmából rajzokat készítettek otthon az online környezetismeret óra keretében. Lehetőség volt egy-egy mondatot is mellékelni a rajz mellé. Szüleik segítségével beküldték a feladataikat, ezekből mutatunk most egy válogatást.  Bővebben

[2020. május 17.] A 2. a osztályosok a Föld napja alkalmából egy különleges festéket próbáltak ki. Ez a hobbi boltokban beszerezhető festék hőre domborodik, és háromdimenziós hatású lesz. A feladat a földgömb megfestése volt, amit a gyerekek különféle szemszögből, változatosan oldottak meg. Köszönjük a segítséget a kedves szülőknek a munkák elkészítésében és fényképezésében!  Bővebben

[2020. május 11.] Projektnap a 2. b osztályban Tolnai Szilivia tanítónő vezetésével a 2. b osztály a madarak és fák napja alkalmából online projektnapot tartott. A projektmódszer alkalmazása nem előzmény nélküli ebben az osztályban, hiszen több tantárgyat is lefed, és kiválóan alkalmas arra, hogy fölkeltse a gyerekek érdeklődését, fejlessze problémamegoldó képességüket. Szilvi néni ilyen gondosan tervezett tevékenységek keretében ismertette meg osztályát a tananyaggal. Iskolánkban egyre nagyobb teret kap ez az izgalmas módszer, számos jól sikerült projektnapon vagyunk már túl, ezekben a 2. b osztály mindig is élen járt. Alábbiakban megtekinthetők azok az érdekes feladatok, amelyek a madarak és fák napján a 2. b-ben szerepeltek, aBővebben

[2020. április 25.] A Föld Napjára az ötödikes és hatodikos diákjaimnak azt a feladatot adtam, hogy kicsit más szemmel nézzék az élő környezetüket. Szinte észre sem vett növényeket, állatokat figyeljenek meg, fényképezzenek le, és nézzenek utána, hogy pontosan mit lehet tudni róluk, milyen eddig nem ismert tulajdonságaik, értékeik vannak. Kiváló munkákat kaptam. Számos diák jelezte, nem is gondolta volna, hogy az eddig oly alaposan kigyomlált „gazok” ehetők, gyógyhatásaik is vannak. A feladattal az volt a célom, hogy egy rövid időre ne emberi szempontokból gondoljunk az élőlényekre, ne osszuk fel csupán hasznosakra és károsakra. A legjelentéktelenebb kis teremtmény a Földön (sokszor éppen a földfelszín alatt) értékeketBővebben

[2020. március 1.] Iskolánk elnyerte az ökoiskola címet. A napjainkban oly fontos környezettudatos nevelés feladatához a könyvtár is csatlakozott egy natúr színek és természetes anyagok segítségével kialakított „zöld részleg” létrehozásával. A környezettudatossággal, környezetvédelemmel, újrahasznosítással, hulladékgazdálkodással kapcsolatos könyvek kartonpapírból készült könyvespolcokon lettek elhelyezve. Ezek alkalmasak egyéni érdeklődés alapján, vagy iskolai feladatként való tanulmányozásra. Mutatós fatuskókon üldögélve válogathatunk az újonnan beszerzett  és régebben meglévő  kötetek között. A falakon lévő tablókon sok érdekes információ olvasható az ökológiai lábnyomtól a nulla hulladékon át a környezettudatosság szempontjáig különböző témákról. Minden hónapban gyakorlati feladat várja a diákokat az öko-kutatás dobozában. Ízelítőül: márciusban arra keresünk választ, hogy milyen anyagokkal kerülhetjük el aBővebben

[2020. február 20.] A JQA (a Japán Minőségbiztosítási Szervezet), az IQNet (a Nemzetközi Minőségtanúsítási Hálózat) és az UNICEF Tokyo támogatásával idén a huszadik alkalommal rendezték meg a nemzetközi környezetvédelmi rajzversenyt 7-15 éves korú gyermekek részére. A verseny témái: Jövőnk és a Föld (Our Future and the Earth) – A Föld, amit szeretek (The Earth I love). E témákra építkezve kellett a gyerekeknek az alkotásaikon keresztül bemutatni, hogy is vélekednek a környezetvédelmi problémákról, illetve milyen megoldásokat javasolnának. A nemzetközi rajzpályázatra 88 országból és régióból 12.984 rajz érkezett a Japán Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajz Verseny Irodához, a rajzok között ott volt a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola diákjainakBővebben

[2019. október 9.] Idén tanáraink diákjaikkal együtt csatlakoztak A Világ Legnagyobb Tanórája világméretű oktatási projekthez, hogy megismerjék a környezetvédelem alapjait. A program az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából, neves hazai és nemzetközi szervezetek közreműködésével került megrendezésre. A tanóra témája a biodiverzitás volt, a tanórához szükséges oktatócsomagot, óraterveket és tanári segédanyagokat a program honlapjáról tölthettük le. Még angol nyelvórákhoz is találtunk kedvünkre ötleteket. Reméljük, hogy munkánk által a felnövekvő generációnak már természetes lesz Földünk megóvása.  Bővebben