Az Agrárminisztérium Természetmegőrzési Főosztálya által működtetett Vadonleső Program és a tíz hazai nemzetipark-igazgatóság 2018-ban a földikutyát választotta az év emlősének. Ebből az alkalomból „Földikutya karikatúrások” címmel karikatúra pályázatot hirdetett. November 16-án került sor az eredményhirdetésre és a díjak átadására a Magyar Természettudományi Múzeumban, ahol Papp Natasa alkotását különdíjjal jutalmazták. Gratulálunk neki, így tovább!Bővebben

A kerületi Ki mit tud? versenyen indultak: – népének kategóriában Csorvási Júlia az 5. évfolyamból, és első helyezést ért el – vers- és prózamondó kategóriában Tolnai Tamás a 2. évfolyamból és első helyezést ért el – hangszeres zene kategóriában Magyar Dániel az 5. évfolyamból második helyezést ért el.Bővebben

Az országos Bolyai Anyanyelvi Csapatverseny körzeti fordulóján iskolánkból hét csapat indult, mindannyian nagyszerű eredményeket értek el. – 3. évfolyam (Barnaki Dániel, Novák Ábel, Szekulesz Blanka, Szikszó Rita): 8. csapat a 85-ből – 4. évfolyam (Arany-Tóth Levente, Bajor Hajnalka, Kósa Réka, Szabó Vince): 2. csapat a 92-ből – 5. évfolyam (Balogh Enikő, Boldizsár Eszter, Fancsalszki Emese, Makó Ambrus): 13. hely a 88-ból – 5. évfolyam (Tóth-Heyn Kata, Pálfalvi Katalin, Hős Csenge, Mátyássi Janka): 66. hely a 88-ból – 6. évfolyam (Kulik Anna, Máder Vilmos, Bozsó Barnabás, Szabó Nikolett): 21. csapat a 107-ből – 7. évfolyam (Báder Anna, Csengődi Luca, Jakab Anna, Seres Gréta): 4. csapat aBővebben

Iskolai versenyeink voltak: – népdaléneklési verseny – népmesemondó verseny – szavalóverseny alsó és felső tagozaton – rajzverseny a Kertünk Kincsei projekt keretében.   Itt bemutatunk néhányat a diákjaink által az iskolai versenyeken szerzett oklevelekből.Bővebben

Ebben az évben október 10-én került megrendezésre a népdalverseny, amin az alsó tagozatosok mérhették össze tudásukat. A gyerekek két szabadon választott népdallal nevezhettek a versenyre, ezen kívül minden évfolyam külön-külön kapott egy kötelező népdalt is, melyekre az énektanárok készítették fel a gyerekeket. Az első és második évfolyam diákjai egy tanteremben, a harmadik és negyedik évfolyam gyermekei a könyvtárban hallgatták meg egymást. A zsűri tagjai az első-második évfolyamon: Bús Anikó Diószegi Gyöngyi Fazekas Klári A harmadik-negyedik évfolyamon: Bánki Gábor Beckné Illés Tünde Kőrösi-Szabó Eszter Helyezések: Az első évfolyamon: 1. Kis Blanka 1. A 2. Hományi Márton 1. B 3. Nagy Anna 1. B A második évfolyamon:Bővebben

Április 11-én iskolánkban is megünnepeltük a költészet napját. Azon a héten reggelenként az iskolarádión keresztül versek hangzottak el. A feladat az volt, találják ki, a vers szerzőjét, címét,előadóját.Bővebben

Iskolánkban megemlékeztünk Szabó Magda születésének 100. évfordulójáról. Czétényi Kata néni egy kis kiállítást rendezett az író életéről, pályájáról az aulában. Ezen kívül a 7. és a 8. évfolyam számára csapatversenyt hirdettünk. A verseny megkezdése előtt minden hetedikes és nyolcadikos osztály megnézte az Abigél című filmet. A feladatok elsősorban az írónő életrajzára, az Abigél című regény és film ismeretére épültek. Fényképeket is kellett készíteniük, és egy jelenetet állókép formában.  A feladatlapok kitöltése után egy időutazáson vettek részt a versenyzők: könyvtárunkban „találkozhattak” az írónővel, aki sokat mesélt életéről, hivatásáról, a regény szereplőiről. A diákoknak ezután egy élménybeszámolót kellett készíteniük a délutánról. 6 csapat vett részt  a versenyen,Bővebben

Újabb nagy sikert értek el néptáncosaink. A „Bokréta” és a „Kenderkóc” a jászfényszarui Fény-fesztiválon jártak, ahol mindkét csoportunk Arany-minősítést kapott. Ezenkívül a Bokréta megkapta a „Legstílusosabban táncoló együttes”, a Kenderkóc pedig a „Legjobban éneklő együttes” különdíját is! Szabó Jázmin a „Legjobb női szólótáncos” különdíját kapta meg. Gratulálunk nekik! A Bokréta előadását itt tekinthetik meg: https://youtu.be/A5T8QDyRUQ8 A Kenderkócét itt tekinthetik meg: https://youtu.be/-j6zt7Yvhj8Bővebben