2020. 03. 29.

Kedves Szülők, Kollégák és Diákok!

Köszönetet mondunk minden szülőnek és kollégának a hősies helytállásért és emberfeletti munkáért, amit az elmúlt hetekben nap mint nap véghez vittek. Köszönjük a diákoknak, hogy partnerek voltak az átállásban, és hogy szüleikkel és tanáraikkal együttműködve az új helyzethez rugalmasan alkalmazkodva vállalnak felelősséget a saját tanulásukért. Kimondhatjuk tehát, hogy a Szent Lőrinc jelesre vizsgázott az online térben.

Ugyanakkor tisztában vagyunk azzal, hogy az otthon tanulás új kihívás elé állítja a szülőket. Együtt érzünk azokkal a családokkal, ahol több gyermek van, akikkel mind egyszerre kell tanulni, napi feladataik elvégzését megszervezni. Számítunk arra, hogy nem tudunk majd minden egyes órát online megtartani, és arra is, hogy nem minden szülő tud segíteni a gyereknek az új tananyag elsajátításában.

Ezek alapján tantárgyanként átgondoltuk a tanév hátralévő anyagát, és a diákok lehetőségeit figyelembe véve meghatároztuk azt a minimumot, amelyet mindenképpen meg kell tanítanunk. Azt is beláttuk, hogy a kialakult helyzetben nem lehet az otthoni feladatokkal küzdő szülőket terhelve a gyerekeket tanultatni, hanem értelmes leterhelés mellett a tanulási élmény lehetőségét kell megadni. A pedagógus számára így a napi óratartás folytonossága megszűnik, ám az élményt adó pedagógiai munka intenzívebbé válik. A projektpedagógia alkalmazása iskolánkban egyébként is, már az elmúlt tanévtől a pedagógiai kultúra szerves része.

Az elmúlt hetekben is tapasztaltuk, hogy a szükség sok kreatív ötletet szül. Az új tanulási módszerek nem könnyűek, de érdemes kihasználnunk az előnyeiket. Talán éppen ebben a kényszerhelyzetben valósulhat meg, hogy a gyerekek valódi élményt is kapnak. Ehhez azonban a családban is fontos a szabályok megalkotása, a napirend megtervezése, a gyerekek motiválása, a konfliktusok kezelése. Fontos, hogy a gyerekek segítsenek a háztartásban, így jobban eloszoljanak a megnövekedett terhek. Nagyon jó, ha a család a nap végén közösen leül, mindenki elmeséli, mi történt vele aznap, 20:00 órakor közösen gyertyát gyújtanak, imádkoznak, bekapcsolódva a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola Imakörébe.

Kedves Szülők, Kollégák, kedves Diákok, a céljaink közösek, ezért a felelősséget is meg kell osztanunk, egymás méltó társaivá kell válnunk az elkövetkező időkben.

Szeretettel:

Kuti Margit igazgató