
Haj ki kisze, kiszőke
A másik határba
Győjj be sódar gömbőce
A mi kis kamránkba
Kivisszük a betegséget,
Behozzuk az egészséget
Haj ki kisze, haj
Haj ki kisze, haj.
A kiszézés egy téltemető, tavaszváró népszokás, amelyet 2025. 04. 04-én, pénteken kora délután, ragyogó napsütésben idéztek fel a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola 1-5. évfolyamos diákjai. A programot Gorácz József Márk néptánc tanár szervezte és vezette. Az osztályok – tanáraik segítségével – nagy méretű osztálykiszéket készítettek. A kiszék ruhájára nagyon sokan ráírták, hogy mitől szeretnének megszabadulni (pl.: betegség, rossz idő, rossz szokások). Lehetőség volt minden gyermeknek odahaza, egyéni kiszebábot is készíteni családi körben. Nagyon sok szép alkotás született, amit ezúton is nagyon köszönünk!
A program az iskola előtt kezdődött, ahol Gorácz tanár úr mesélt a kiszézés népszokásáról, és megtanította a gyerekeknek az ilyenkor szokásos rigmusokat. Ezt követően énekszóval, csujogatásokkal felvonultak az iskola udvarán, pont úgy, ahogy régen is szokás volt körbe járni a falu utcáit, majd megérkeztek a tornacsarnok előtti részre, ami a falu határát jelképezte. Itt már égett a tűz, amit az iskola gondnoka a tűzvédelmi előírásoknak megfelelően előkészített. A babák tűzbe dobása előtt kiszebaba „szépségverseny” zajlott. Kuti Margit igazgató, a zsűri elnöke, értékelte a legjobban sikerült alkotásokat és különböző finomságokkal jutalmazta a nyertes osztályokat és az egyéni, kisebb kiszebaba készítő gyerekeket. Vida Nimród 2. b osztályos tanuló családja különdíjban részesült ötletes és eredetei kiszebabájukért.
Majd végre elérkezett a várva várt pillanat, a kiszebábokat tűzbe dobták a gyerekek, elűzve ezzel a telet, a rossz időt, a betegségeket. A programot egy jó hangulatú táncház zárta; Gorácz tanár úr vezetésével körbe táncolták a gyerekek a tüzet.
Téltemető vidámsággal zártuk a napot – testben és lélekben is készen állunk a tavaszra.
Köszönjük a projekthét megszervezését és koordinálását Gorácz József néptáncpedagógusnak. Minden kollégának köszönjük a munkáját, amellyel hozzájárult a projekthét sikeréhez.