„Adventi hírnök, friss fenyőág.
Lobog az első gyertyaláng!
Karácsonyt várva lázban a föld,
Isteni gyermeket köszönt.”
(Adventi gyermekdal)

 

Első adventi gyertyagyújtásunk iskolamise keretében történt november 29-én (hétfőn) reggel. A szentmisét dr. Harmai Gábor plébános atya celebrálta az iskola kápolnájából, az élő közvetítésbe az osztályok Teams-en keresztül a saját termükben, osztályfőnökük vezetésével kapcsolódtak be. Az aula dekorációját adventben V. Péter Mária művésztanár és diákjai készítik. A szentmise után az osztályok aulában elhelyezett adventi koszorúit Gábor atya megáldotta, és ezzel kezdetét vette az Úr eljövetelének várása, és a lelki elmélyülés időszaka. Erre emlékeztetnek az adventi koszorú különböző színű gyertyái: a három lila a bűnbánatot, az összeszedettséget és a szent fegyelmet jelenti, az egy rózsaszín pedig, amelyet a harmadik vasárnapon gyújtunk meg, az örömöt és az Úr eljövetelének kezdetét.