Vízszenteléssel kezdődött a Szent Lőrinc iskola vízkereszti ünnepsége, amelynek során Dr. Harmai Gábor plébános atya és Faragó András káplán atya sót áldottak meg, majd szentelő imádság keretében elvegyítették azt a vízben. Ezután az épületben körbejárva tornacsarnokunk, osztálytermeink és iskolánk minden helyisége mellett kollégáinkat és diákjainkat is megáldották. Minden ajtófélfára felírták a „Christus Mansionem Benedicat!”, azaz a „Krisztus áldja meg e hajlékot!” szöveg rövidítését, amely részben a három napkeleti bölcs hagyományos nevére is emlékeztet. Jäger Judit tanárnő vezetésével az 5. a osztály elénekelte a Szép kelet, szép nap és a Magnificat énekeket saját iskolai énekeskönyvünkből. A házszentelés nemcsak kegyelmi szempontból hasznos, hanem szép és lélekemelő ünnep, amely a napkeleti bölcsek mellett az üdvözítő Jézus Krisztus dicsőséges megjelenését adja a keresztényeknek. Kívánjuk, hogy diákjaink, családjaink és munkatársaink szeretetben és békességben adhassanak hálát az új esztendőben megélt kegyelmekért.