Szerény csöndben, kedvesen mosolyogva vár Bedő Imre az iskola ebédlőjében, majd az akadémiai öt perc letelte és Csorvási László Ábel SZMK-elnök, szervező bevezetője után előlép, és személyes élettörténetével kezdi beszédét. Mesél fiatalkori politikai harcairól, intenzív munkával töltött közgazdászi pályájáról, saját vállalkozásáról, és arról, hogyan hagyta ott mindezt azért, hogy felépítse a Férfiak Klubjának közösségét, immár életre szólóan. Bemutatkozása észrevétlenül vált át a férfiszerepről szóló, gondosan szerkesztett előadássá. Derűs és nyílt mondatai jólesően ismerősek, hiszen rendszerbe foglalja közös tapasztalatainkat, világossá teszi mindazt, ami eddig homályosan motoszkált bennünk. Fogalmakká alakítja, naprakész adatokkal támasztja alá, hasonlatokkal és példákkal teszi érzékletessé. Megerősít bennünket, szülőket és tanárokat abban, hogy közös értékrendünket, eszméinket, vágyainkat követve jó úton járunk, megfogalmazza a gyermeknevelés végső, nagy céljait, és praktikus tanácsokat ad a megvalósításhoz. Az előadás után szívesen válaszol kérdéseinkre – vidám beszélgetés alakul ki tea és zsíros kenyér mellett. Az utolsó hozzászólások után, a jó hangulatú zsibongásban még dedikál néhány példányt a könyveiből, és közös fényképet készít Kuti Margit igazgatónővel, az est háziasszonyával. Kilenc óra táján azonban hazaindul. Hiszen várja őt a családja: felesége és gyermekei.