Iskolánkban a mai napon emlékeztünk a szenthez kapcsolódó hagyományokra. A 8. a osztály – akinek a védőszentje – rádiós előadásában idézte fel Szent Balázs tetteit, vértanúságát és a Balász naphoz köthető népi hagyományokat. Felelevenítették a Balázs-áldást, amely a hagyomány szerint a templomban zajlik.
Szent Balázs örmény származású püspök volt, aki rendkívüli orvosi tudásával, hitével és csodálatos gyógyításokkal vált híressé, már 9. századtól, mint a torokbajok ellen védő szentet tisztelték.
A védőoltás bevezetéséig (XX. sz. eleje) rettegett és sok gyermekáldozatot követelő betegség volt a diftéria, azaz a torokgyík, így érthető, hogy Szent Balázsnak miért alakult ki évszázadokon át tartó, komoly kultusza. Február 3-án az anyák a templomba vitték gyermekeiket, akiknek álluk alá a pap két keresztbe tett (vagy egy „Y” formájút) gyertyát helyezett, és könyörgő imát, a balázsáldás szavait mondta el értük. Ez (volt) a Balázsolás. Almát is szenteltek ilyenkor, mert a néphit szerint az alma orvosság a torokfájásra.
Az ünnepség végén közösen elmondtunk egy szép imát, kérve Szent Balázs közbenjárását.
Dr. Harmai Gábor és Faragó András atyától balázsáldásban részesültünk, hogy az előttünk álló időszakban elkerüljön bennünket e betegség, a torokfájás.