Iskolánk idén második alkalommal csatlakozott az Ars Sacra Fesztiválhoz. Az immár tizennyolcadik alkalommal megrendezett országos programsorozatban „A szeretet nem szűnik meg soha” című, diákjaink alkotásaiból összeállított tárlattal vettünk részt. A diákokat V. Péter Mária művésztanár készítette föl, és ő válogatta legjobb munkáikat.

Szeptember 16-án (hétfőn) 15 órakor került sor az ünnepélyes megnyitóra, amely Kuti Margit igazgató beszédével kezdődött, aki Oláh Gábor tanügyi igazgató úr és a jelenlévő vendégek köszöntése után a kiállítás vezérfonalát, Szent Pál Szeretethimnuszát elevenítette föl. A kiállítást Prof. Dr. Prokopp Mária, Széchenyi-díjas művészettörténész, egyetemi tanár nyitotta meg. Ezután rövid műsor következett. Georg Philipp Telemann G-dúr Áriáját hallottuk Csizmár Enikő és Jäger Judit tanárnők előadásában, utána Szent Pál apostol korintusiakhoz írt első levelének 13. fejezetét, a szeretet himnuszát adta elő Ádám Benedek 4. a osztályos tanuló. A műsor zárásaként a Dödölle néptánccsoport előadásában felcsíki táncokat láttunk, Gorácz József tanár úr felkészítésével. A megnyitóünnepség szeretetvendégséggel, agapéval zárult. 

A kiállítás megtekinthető a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola aulájában szeptember 24-ig (keddig) 8:00 és 18:00 között, minden érdeklődőt szeretettel várunk.

Alább a kiállító diákok névsora, lentebb pedig a kiállításmegnyitóról készült képgalériánk látható.

Ádám Benedek 4. a
Antonovics Péter 2. b
Arany-Tóth Kornél 8. b
Benkovics Bernadett 7. b
Bilku Borbála 7. b
Bóna Borbála 7. a
Gelencsér András 7. a
Harbi Mariam 8. b
Jakab Farkas Virág 2. b
Kada Gergely 8. a
Lavicska Gergely 7. b
Magyari Kamilla 8. a
Rózsa Viktória 8. a
Szabó D. Koppány 8. b
Szabó Nóra 6. b
Szilágyi Eszter 2. b
Tóth Noémi 6. a
Turi Gréta 8. b