Szavalóversenyt szerveztünk alsó tagozatos tanulóink számára november 16-án (szerdán) délután. Az 1. és 3. évfolyam a könyvtárban versenyzett, a zsűri elnöke Szamosvári Gyöngyvér, a Térszínház művésze volt. A 2. és 4. évfolyam az első teremben foglalt helyet, és Kovács Ákos magyartanár vállalta a zsűrielnöki tisztséget. Mindannyian egyetértettünk abban, hogy a szavalóverseny inkább ünnepe az irodalomnak, ahová elsősorban nem az eredményekért megyünk, ezért szeretettel gratuláltunk, és emléklapot adtunk minden résztvevőnek. A helyezettek pedig oklevelet és jutalomkönyvet kaptak. Idén négy évfolyamon osztottunk díjakat. Első helyezést ért el Komáromi Flóra (1. a), Ádám Benedek (2. a), Bogdán Lea (3. a) és Fülöp Emili (4. a). Második helyezett lett Adamik Annamária (1. a), Fülöp Gvendolin (2. a), Balogh Zsolt (3. a) és Makai Tamás (4. b). Harmadik helyet ért el Balogh Boglárka (1. a), Tóth Kristóf (2. b), Tófalvi Viktória (3. a) valamint Tóth Noémi (4. a). A versünnep után a csapat a zsűrivel együtt fotózkodott. Iskolánk pedig a hamarosan megrendezendő kerületi szavalóversenyen is képviselteti magát.