A díjjal kimagasló innovatív, sokoldalú és eredményes pedagógiai, szakmai munkáját, erkölcsi példamutatását ismerték el.

A Kuti Margit igazgató vezetésével végzett tehetséggondozó tevékenységnek köszönhetően a Szent Lőrinc Katolikus Általános Iskola számos versenyen ér el eredményeket országos és nemzetközi szinten egyaránt (a Bolyai csapatversenyek több országos dobogós helyezése, a Tilma Alapítvány vándorkiállítása és a Japán Nemzetközi Környezetvédelmi Gyermekrajz Verseny). Iskolánk rendszeresen szervez diákalkotásokból összeállított színvonalas képzőművészeti kiállításokat szintén kerületi és országos szinten. Kiemelkedő helyet foglalunk el az országos kompetenciamérések rangsorában, ezáltal öregbítjük a XVIII. kerület hírnevét. Ehhez felvételi eredményeink is hozzájárulnak: diákjaink kiváló helyi és belvárosi középiskolákba nyernek felvételt.

Iskolánk számos elismerést szerzett, mint az Energiahatékony Iskola, Ökoiskola, Állatbarát és Madárbarát iskola címeket, továbbá aktívan részt veszünk az Iskolakert programban is („Magyarország legszebb iskolai konyhakertje” országos díj jelölést kaptunk). Ezek a sikerek a szülők és családok bevonásával megvalósuló közösségi összefogás eredményei.​

Az igazgató asszony az ötletgazdája és a megvalósítója annak a közművelődési innovációnak, amelynek keretében sikerrel alkalmazzuk a projektmódszert az élménypedagógia jegyében. Ezzel az egész iskolát, sőt a szülői és családi közösséget is megmozgatjuk. Ide tartozik az októberi Kertünk kincsei projekthét, a Márton-napi lámpás felvonulás, a zenés karácsonyvárás, a Szent Patrik projekthét és a tavaszi népszokások változatos projektjei. Kuti Margit igazgató segíti a Tébláb Alapfokú Művészeti Iskolát: otthont ad egyik kihelyezett tagozatának, emellett a szent lőrinces tanulók fontos tagjai a Téblábos csapatnak, amely gyakran iskolánkból indul fellépni a különböző kerületi rendezvényekre. Tanulóink szolfézs oktatásának megoldására a Dohnányi Ernő Zeneiskola kihelyezett tagozatának működéséhez örömmel biztosítunk szaktanárt és helyet.

Kuti Margit fáradhatatlanul koordinálja tantestületünk oktató-nevelő munkáját, támogatja kollégáink közművelődési törekvéseit, és jó példával jár előttünk. A tanulókat az egymás iránti elfogadásra, tiszteletre és megbecsülésre neveli.