A Nemzeti Múzeumtól a Füvészkertig

 

Egy szép tavaszi napon eredt az 5. a osztály a fiúk nyomába.

Utunkat a Nemzeti Múzeumban kezdtük, ahol – nagy szerencsénkre – egy ingyenes múzeumi kincskereső programon vehettünk részt, melynek keretében megcsodálhattuk a Seuso-kincseket.

A „múziumkertben” felidéztük az einstand eseményeit, majd Józsefváros és Ferencváros utcáin felkerestük a regény további helyszíneit:
– a vörösingesek iskoláját (mai Vörösmarty Gimnázium) a Horánszky utcában,
– a grund eredeti helyét (Mária és Pál utca sarok),
– Molnár (Neumann) Ferenc és barátainak lakóhelyét (József körút),
– a Füvészekertet.

Útközben fotókat készítettünk a Práter utcában elhelyezett Einstand című szoborcsoportnál, majd jót játszottunk a nemrégiben újjáépített Grund farakásai között. A Füvészkertben Zoli bácsi szakértelme segített eligazodni, gyönyörködtünk a természet szépségeiben, az üvegházban izgatottan kerestük a medencét, amelyben megbújt kedvenc főhősünk. A séta során újra átélhettük a regény eseményeit, még közelebb kerültek hozzánk Molnár Ferenc kamasz diákjai és az ő világuk.

Köszönjük a lehetőséget!