2005 tavaszán a Magyar Olvasástársaság kezdeményezte, hogy szeptember 30. – Benedek Elek születésnapja – legyen a népmese napja.

Felhívásában a következőket olvashatjuk:

„Őseinktől kincsekkel teli tarisznyát kaptunk örökségbe, de mintha egyre gyakrabban tétlenül néznénk ennek háttérbe szorulását, elfelejtését. Vegyük birtokba, ismerjük meg, fényesítsük újra és adjuk tovább az eleinktől kapott, élethosszig érvényes, értékes, unokáink számára is feltétlenül megőrzendő, mesebeli kincseket!”

E felhívásnak eleget téve, immár hagyományként, iskolánkban az idei tanévben is megkülönböztetett figyelemmel fordultunk a népmesék felé a népmesék napját ünnepelvén.

Október 2-án délután a 3-4. osztályosokat 3 fős csapatokban az ebédlőbe invitáltuk, hogy egy érdekes, vidám versengésnek legyenek részesei. Középpontban a Ludas Matyi című népmese állt, többségében ehhez kötődő feladatsorokat kellett kitölteniük a gyerekeknek. A csapatnevekben, énekkel, kikiáltó rigmusokkal megidéztük a régi vásári hangulatot, mindeközben a 13 csapat 7 próbás vetélkedésben mérte össze tehetségét, kreativitását, tudását a mesével kapcsolatosan.

Szeretnénk hinni, hogy ezzel a kis idővel is tettünk azért, ami e nap célja – hogy a népmesék fennmaradjanak, és a bennük élő bölcsesség továbbhagyományozódjék.

„A mese gyógyír, a mese játék, a mese csoda, a mese hit, a mese lélek. Mosoly mindenki lelkére.” (Csernik Szende)

 

 

 

 

A csapatok átvehették nyereményeiket és nagy tapsot is kaptak az újonnan bevezetett, havi rendszerességgel tartott iskolagyűlésen.