Iskolánk 2024-es tanévzáróját június 22-én (szombaton) délelőtt tartottuk. Az eső nem zavarta meg a Dr. Harmai Gábor atya és Faragó András atya által celebrált hálaadó szentmisét, amelyen iskolánk énekkara teljesített zenei szolgálatot. Ám az időjárás miatt az aulában folytattuk az ünnepséget, amibe az osztályok termeikben kapcsolódtak be, iskolarádión keresztül. Átadtuk a legjobb teljesítményekért járó okleveleket, köztük a Serédi Jusztinián-díjakat. Ezek a 2023. évi Országos Kompetenciamérésen fenntartónk, az EKIF huszonkét iskolája közül, évfolyamonként elért legjobb eredményekért járnak. Összesítésben hatodikosként Bedecs Viola Veronika, matematikából nyolcadikosként Arany-Tóth Levente, matematikából, szövegértésből és összesítésben pedig a tavaly elballagott 8. a osztály ért el legjobb eredményt, utóbbiak osztályfőnöke, Bokor Zsuzsanna tanárnő vette át a Serédi-díjat.
Ezután Kuti Margit beszéde következett. Az igazgató asszony először az elmúlt év főbb programjait és versenyeredményeit összegezte. „Rengeteg értékes és izgalmas programunk volt a tanév során: közösen mentünk színházba és múzeumba, részt vettünk osztálykirándulásokon, a Határtalanul pályázat keretében a hetedikesekkel Erdélyben jártunk. Hatvan tanulóval felejthetetlen napokat töltöttünk a zánkai Erzsébet-táborban. Hétfőn ötvenhét, elsőtől hetedik évfolyamos diákunkkal iskolai nagytáborba indulunk Balatonakaliba. Projektheteinket és projektnapjainkat sikerrel zártuk, a Kertünk kincsei – Isten ajándéka projekthéten és a Szent Márton projektnapon például közösen ünnepeltük. Pünkösdöt néphagyományaink közé emeltük. Országos projekthetekbe is bekapcsolódtunk. Iskolakertünkben cserjéket és gyümölcsfákat ültettünk, zöldségeinket és fűszernövényeinket közösen kóstolhattuk. A Szülők Bálján gyűjtött nagy értékű adományt új játszóterünk további bővítésére fordítjuk, a támogatást és a bál megszervezését köszönjük a szülői munkaközösségnek és az iskola szülőinek. Kistornatermünk és a műfüves pálya felújításra került. Sikerrel indultunk a Bolyai természettudományos és matematika csapatversenyen, a kerületi, területi és egyházmegyei idegennyelvi megmérettetésen, a kerületi szavalóversenyen, a Simonyi Helyesírási Versenyen. Kiváló eredményeket értünk el rajz-, futball- és streetballversenyeken, sőt a különböző országos levelező versenyeken is. Iskolánk számtalan versenyeredményt tudhat magáénak.”
Ezután a diákokhoz fordult, és mindenkit megdicsért kitartó munkájáért: „mindannyiótokra nagyon büszke vagyok egész évben tanúsított derekas helytállásotokért. Kitűnő bizonyítványt kap 146 diák, jeles tanulóink száma 57. Iskolánk tanulmányi átlaga 4,67, magatartása 4,58, szorgalma pedig szintén 4,58.” Kuti Margit igazgató asszony végül bezárta a 2023-24-es tanévet, szavait hatalmas taps követte az osztálytermekben. Az ünnepség a bizonyítványosztással végződött, amelynek során az osztályfőnökök értékelték diákjaik munkáját, és elbúcsúztak tőlük, tartalmas nyári szünetet kívánva mindenkinek.