Nagyon köszönöm az eddigi együttműködést azoknak, akik segítettek, részt vettek a bálon, vagy „csak” támogatni tudták ezt a jó kis rendezvényt! Az csupán a bálon derült ki, hogy ez volt a jubileumi, 20. a sorban. Szerintem jó volt a hangulat, pörgősek a programok, igaz, hogy a papírforma műsorrend – kérésekre – újra fejre állt, viszont ez senkinél nem okozott fejfájást. Újra sikere volt a táncháznak, az élőzenés össztáncnak, volt tanítványunk fellépésének, az árverésnek, remek tombolákat küldtetek, s a vacsi (beleértve a 22 adag vega fogást is) még repetának is elég volt.

A közel 140 fős bálról az alapítvány számlájára 500 eFt-ot meghaladó összeget tudunk a  héten befizetni! (Az elmúlt évben 180-as volt a létszám, majd’ 800 eFt-os alapítványi befizetéssel.) Az igazgató asszony bejelentette, hogy ebből  a kirándulások támogatásán túl, a nyár végére szárba szökkenő tornaterem sporteszközeihez is hozzá tudunk járulni. Lesz helye bőven, mivel mászókötél, bordásfal, zsámoly, stb. is kell egy alapfelszereltséghez. (Ha nem is keresztet a gyűrűn, de egy jó saslengést a korláton magam is be fogok mutatni az avatón, Csaba „bá” vállalta a részrehajló pontozást.) Galgóczy Zoltán alpolgármester köszöntőjében hangsúlyozta, mennyire respektálják kerületünkben iskolánkat, így újabb lehetőség nyílik majd arra, hogy pályázatokon indulva hamar kiegészíthessük a leendő tornaterem felszereléseit.

CSORVÁSI László Ábel

a Szülői Választmány elnöke